- Lukáts Tanya
 - Elhelyezkedés
 - Árak
 - Galéria
 - Ecseg
 - Foglalás
 - Megkeresés
 - Linkek


Ecseg

Nógrád megye

Ecseg - látképEcseg 1300 főt számláló szép fekvésű nógrádi település a Cserhát hegység keleti lábánál. A község határában a Kr. e. IV. évezredből származó leletek is előkerültek. Ecseg első írásos említése 1238-ból származik: IV. Béla egyik okiratában megerősítette itteni birtokában a Szent János lovagrendet. A település határában állt egykor a tatárjárás után emelt Ilona-vár. Az erődítmény már a XV. században elpusztult. A község 1460 és 1481 között Hollókő várának tartozéka volt, a középkortól egyházas hely, 1656-ban Nógrád vármegye püspöki helynöke volt az itteni plébános. Ecsegnek valaha igen jó bora termett: a középkorban a királyok adófizető eszközként is elfogadták.

Ecseg - Római Katolikus templomA község Római Katolikus temploma középkori eredetű, tornya a XV. században épült. A mai barokk templom építése 1780-ban kezdődött, míg felszentelése a 1792-ben történt. A magasépítésű, egyhajós, előreugró középtornyos, keletelt templom tornya gótikus, XV. századi, 1780 és 1792 között épült hajója és szentélye barokk stílusú. A templom középkori eredetét vakolatlan, terméskő falazata is jól szemlélteti. A templom régi harangja a XV. század második felében készülhetett, 1908-ban a Magyar Nemzeti Múzeumba került.

A 16-18. században a falu legjelentősebb nagybirtokosai a Forgáchok voltak, akik egy kastélyt is építettek. A török idők után a fellendülő állattenyésztés és földművelés mellett kiemelkedett a szőlő- és bortermelés, valamint a vízimolnárság, amelyek a 19. században nagy fejlődésnek indultak.

Ecseg - általános iskolaA 20. század első felében a legnagyobb falusi birtokos az Osztroluczky család volt. Az ún. Horváth kúriát vették birtokukba, amely ma az általános iskola felső tagozatának ad helyet. A század első felében orvosi rendelő, gyógyszertár, kultúrotthon és iskola épült a faluban.

Ecseg látnivalói:
- Mária kegyhely az ecsegi-csécsei út mentén a Szuha patak partján
- Mindenszentek Római Katolikus templom
- Kápolna-forrás (gyógyhatású vízzel)
- Várdomb (az Ilona vár helye)
- Boros úti pincesor
- Helytörténeti és néprajzi gyüjtemény, neolit kori kagylóékszer lelettel
- Egy 15. századi gótikus áldozókehely és egy 17. századi kódex az ecsegi betlehemessel (amelyet Vácott őriznek).



Home :: L.O Magazin :: Csalogató :: Tanya :: Webmasters

copyright © 2002-2011 lukats online, all rights reserved
powered by icon.design